Romhány történelmi nevezetességű község Nógrád megyében a Cserhát-hegység nyugati peremén, a Börzsönytől 18 km-re, keletre. A 2-es útról Bánk felé haladva közelíthető meg. Budapesttől 80 km távolságra fekszik.
Először a XIII. században említik írott források. Történelmének legemlékezetesebb eseménye a Rákóczi-szabadságharc utolsó nagy csatája 1710. január 22-én.
1710. január 22-én zajlott le Romhány térségében a Rákóczi-szabadságharc utolsó nagy csatája, melyről Ottlyk György főudvarmester az alábbi szavakkal emlékezett meg: „németet […] megvertük dicsősségessen, de a harczhelyrül gyalázatossan elszaladtunk.” Sajnos a nógrádi mezőn nem csak egy győzelem úszott el, hanem a szabadságharc egyik nagy lehetősége is köddé vált. 1709 végére ugyanis jelentős területi veszteségeket szenvedtek el a felkelők. A császári erők szervezett előrenyomulása nyomán elveszett a Dunántúl és a Felvidék. Egyedül az ostromgyűrűbe zárt Érsekújvár maradt a kurucok kezén. Rákóczi terve szerint ez lett volna a Felvidék visszafoglalása érdekében indított hadműveletek bázisa, egyben 1710 januárjában megindított hadjáratának végállomása. Közel 12 000 fős serege útját az Aszód és Szécsény között kiépített császári őrvonal zárta el, melynek egyik legjelentősebb bázisa a vadkerti sánc. Ennek felszámolása volt a hadjárat első feladata, amit Rákóczi „vadkerti próbaként” említett, azonban a vállalkozás sorsa már Romhánynál eldőlt.
A 12000 fős kuruc hadseregből mintegy, 6500 fő sorakozott fel a csatához. A gyalogság a jobbszárnyon, mellettük a kuruc reguláris lovasság és a svédek. Ez létszámban mintegy 1400 gyalogost 1800 lovast jelenthetett. A balszárnyat egy tömbben 3000 lengyel lovas alkotta. Velük szemben Sickingen két rendben állította fel 1500 fős csapatát. Balszárnyon 400 dragonyos, jobbszárnyon 600 vértes, mögöttük 500 labanc huszár. Az ütközet heves, és gyors lefolyású volt. Délután 3 óra körül kezdődött ütközetnek a korán beállt esti szürkület vetett véget. A csatamezőről mindkét fél visszavonult. A veszteség kuruc részről mintegy 350 fő, császári részről sokkal magasabb, mintegy 700-800 fő volt.
Az eseményeket viszonylag pontosan lehetett rekonstruálni, viszont a csatahelyszínnel kapcsolatban merültek fel kérdések. Ennek tisztázása érdekében 2010 tavaszán a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közötti együttműködési megállapodás alapján megkezdődött a romhányi csatatér fémkereső műszerrel történő átvizsgálása. A csatáról fennmaradt források és az ezeket feldolgozó hadtörténelmi szakirodalom egységesen a településtől északkeletre, a Szátok felé vezető út és a Lókos-patak közé eső területre helyezi az eseményeket.
1685 körül építették a mai templom elődjét, melynek plébániája 1702-től létezik. Az eredeti templom helyén áll az 1837-ben klasszicista stílusban épült katolikus templom. 1750-es években a Lókos-patakra egy szép három nyílású barokk kőhidat építettek. 1795-ben Nepomuki Szent János szobrot állítottak a híd mellvédjére. Romhányban született Bereczki Máté pomológus.
A községben fal- és padlóburkoló lapokat gyártó cégek – amelyek az 1920-as években kezdődő cserépkályha gyártást váltották fel -, pékség, közoktatási intézmények, idősek gondozóháza működnek. Az egykori Építési Kerámiagyár jóvoltából sportcsarnoka is van a falunak. A lakosság száma 2400 fő.